Dr. Kelemen László

Számlázási Kézikönyv 2020

Teljes ár: 12 495 Ft

Webshop ár: 11 870 Ft

Rendelhető (Szállítás: 1-3 munkanap)

Kosárba

A kézikönyv legutóbbi kiadását a 2018-as év számlázást érintő legfontosabb változásai tették aktuálissá, míg a 2020-as új kiadást elsősorban szintén a kihirdetett jogszabályi és adatszolgáltatásban beálló változások indokolják. A 2018-as változások szerint a számlázórendszereknek online adatkapcsolatban kell állniuk az adóhatósággal, így (a megfelelő feltételek szerint) kiállított számlákról azonnal, automatikusan adatot kell szolgáltatni az adóhatóság felé. Ezen kötelezettség – az elfogadott, de még hatályba nem lépett jogszabályi rendelkezések alapján – 2020-ban jelentősen átalakul, az adatszolgáltatási kötelezettséggel érintett bizonylatok köre szélesedett, és a kihirdetett jogszabály alapján 2021-ben tovább szélesedik.
A kézikönyvben önálló fejezet foglalkozik a számlázóprogramokra vonatkozó előírásokkal, illetve a számlázórendszerek online adatszolgáltatási kötelezettségével, valamint szintén külön fejezet foglalkozik a jövőbeli (2020-as és 2021-es) változásokkal mind a számlakiállító, mind a számlabefogadó oldalán. Emellett külön fejezetbe gyűjtöttük a számlák archiválásával kapcsolatos szabályokat is. Ez a fejezet a számlakibocsátóra vonatkozó szabályok között található meg, némileg elkülönülve. Már itt szeretnénk jelezni, lehetséges, hogy a változások hatályba lépése elhalasztásra kerül, ugyanakkor ez valószínűleg csak annyiban érinti a kézikönyvben leírtakat, hogy az ott ismertetett időpontot helyettesíteni szükséges az esetleges új hatálybalépési időponttal. Természetesen a 2020-as újrakiadásban a 2018-as, 2019-es és 2020-as egyéb jogszabályi változások is átvezetésre kerültek.
Jelen kézikönyv a bizonylatolás oldaláról vizsgálja azokat a forgalmi adózási szabályokat, amelyeket mind a számlabefogadó, mind pedig a számlakibocsátó köteles figyelembe venni és alkalmazni. A könyv két nagy egységből áll: az első rész a számlakibocsátóra vonatkozó szabályokat foglalja össze, míg a második rész a számlabefogadóra vonatkozó rendelkezéseket ismerteti.
A Számlázási Kézikönyv elsősorban az adminisztrációs kötelezettségekre tekintettel, azokat megmagyarázva fejti ki az azokra vonatkozó forgalmi adózási szabályokat úgy, hogy eközben – a téma komlexitását is kezelve – mindvégig lényegre törő marad, s ennek köszönhetően számos praktikus információval szolgál az olvasó számára.

 

Tartalom:

 

SZÁMLAKIBOCSÁTÓ OLDALÁN ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK

 

Számlázás

 

  • A számlakibocsátási kötelezettségről általában
  • A kibocsátás napja (Mikor kell számláznunk?)
  • Általános szabályok
  • Különös rendelkezések
  • A számla sorszáma (A szigorú sorszámozás követelménye, az adóigazgatásra való alkalmasság)
  • Az értékesítő adatai (Ki valósítja meg az ügyletet?)
  • Az adóalanyiság speciális esetei
  • Külföldi adóalanyok magyar ügyletei
  • Az értékesítő/szolgáltatásnyújtó neve, címe, adószáma
  • A beszerző adatai (Kinek a részére történt az ügylet teljesítése?)
  • A termékbeszerző/szolgáltatást igénybe vevő neve, címe
  • A termékbeszerző/szolgáltatást igénybe vevő adószámának feltüntetése
  • A szolgáltatást igénybe vevő státusza
  • Speciális szabályok több telephely vagy több adószám esetén
  • Az ügyletre vonatkozó információk (Termék/szolgáltatás – valóban áfa hatálya alá tartozik-e az ügylet?)
  • A termékértékesítés fogalma általában
  • A termékértékesítés speciális esetei (ellenérték nélküli értékesítések)
  • A szolgáltatásnyújtás fogalma általában
  • A szolgáltatásnyújtás speciális esetei (ellenérték nélküli ügyletek)
  • Mely ügyletek nem tartoznak az áfa hatálya alá?
  • Adóalap (Mi tartozik az ellenértékbe?)
  • Mikor nem az ellenérték az adó alapja?
  • Az adó alapjába beletartozik
  • Az adó alapjába nem tartozik bele
  • Az adó alapjának csökkentése
  • Az ellenérték esedékessége
  • Adómérték (Milyen adókulcsot alkalmazhatunk?)
  • Az adókulcsok
  • Az adókulcsok időpontja
  • Áthárított adó (devizában kiállított számlák áfaösszegének meghatározása)
  • Teljesítési időpont (Mi az egyes ügyletek teljesítési időpontja?)
  • Főszabály
  • Előleg
  • Részteljesítés
  • Időszakos elszámolás
  • Az adófizetési kötelezettség időpontjára vonatkozó speciális szabályok
  • Adómentességek (Milyen adómentességek alkalmazhatók?)
  • Adómentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel
  • Adómentesség a tevékenység speciális jellegére tekintettel
  • Adómentesség a nemzetközi ügyletek vonatkozásában (Közösségen belüli értékesítés, Export, Egyéb nemzetközi ügyletek)
  • Fordított adózás alá tartozó ügyletek
  • Nemzetközi fordított adózás
  • Belföldi fordított adózás
  • Speciális szabályok
  • Önszámlázás – más helyetti számlázás
  • Pénzügyi képviselő
  • Új közlekedési eszköz
  • Pénzforgalmi elszámolás
  • Különbözeti adózás – utazási irodák
  • Különbözeti adózás – használt cikkek
  • Egyéb szabályok
  • Az adminisztráció egyszerűsítése
  • Számlakibocsátás, nyugtakibocsátás alóli mentesülés
  • Egyszerűsített számla kibocsátása
  • Gyűjtőszámla
  • Elektronikus számlázás
  • Elektronikus számla – papíralapú számla
  • Elektronikus számla kibocsátása – alapelvek
  • PKI technológia
  • EDI technológia
  • Számlák megőrzése – alapelvek
  • A számlák megőrzése – papíralapú számlák
  • A számlakibocsátóra vonatkozó szabályo
  • A számlabefogadóra vonatkozó szabályok (a papíralapú számlák digitalizása)
  • A számlák megőrzése – elektronikus számlák
  • EDI-számlák megőrzése
  • Elektronikus aláírással ellátott számlák megőrzése
  • Elektronikus aláírással el nem látott elektronikus számlák megőrzése / egyéb lehetőségek
  • A számlák megőrzése – összefoglalás
  • Számlakorrekciók
  • Mikor szükséges a számlakorrekció?
  • A helyesbítésre vonatkozó főbb szabályok
  • A helyesbítés formája
  • Számlával egy tekintet alá eső okirat
  • Helyesbítő számla/stornó számla alkalmazása
  • A helyesbítésre vonatkozó adatok, információk
  • A helyesbítés elszámolása
  • A számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettség
  • Általános szabályok
  • A 2020. július 1-ig alkalmazandó szabályok
  • A 2020. július 1. és 2021. január 1. között alkalmazandó szabályok
  • A 2021. január 1-től alkalmazandó szabályok
  • Kézi számlák adatszolgáltatása
  • Számlázórendszerek adatszolgáltatása
  • A számlázóprogramokkal kapcsolatos szabályok
  • Feltételek
  • A szigorú sorszámozás követelménye
  • Számlázóprogramok bejelentése
  • Felhasználói kézikönyv
  • XML adatexport
  • Online adatszolgáltatási kötelezettség
  • Az online adatszolgáltatási kötelezettség részletszabályai
  • Előzetes bejelentés
  • A számla kiállítása
  • Az automatikus adatszolgáltatás indítása
  • Válaszüzenet
  • Az adatszolgáltatás technikai kérdései
  • Szankciók
  • Változások az adatszolgáltatásban: a 2.0 XSD-verzió bevezetésével kapcsolatos új szabályok

 

SZÁMLABEFOGADÓ OLDALÁN ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK

 

  • Adófizetési kötelezettség (fordított adózás)
  • A fordított adózás alá eső ügyletek
  • Az adófizetési kötelezettség időpontjára vonatkozó szabályok
  • Adólevonási jog
  • Az adólevonási jog keletkezése
  • Az adólevonási jog módja
  • Az adólevonás tárgyi feltétele
  • Adólevonási tilalmak, korlátozások
  • Levonási jog adószám törlése esetén
  • Arányosítás – adómentes tevékenységek
  • Arányosítás
  • Tárgyieszköz-figyelés
  • A támogatások kezelése
  • Az áfa visszaigénylése
  • A számlabefogadó felelőssége
  • A fiktív számlák esetei
  • Az adóhatósági gyakorlat és a közösségi szabályok
  • A számlabefogadó által alkalmazott eljárás
  • Az online adatszolgáltatás ellenőrzése
  • A helyesbítések elszámolása
  • Elektronikus számlák befogadása, megőrzése
  • Elektronikus számlák befogadása
  • Elektronikus számlák kontírozása
  • Elektronikus archiválás
  • Számlához kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség (belföldi összesítő jelentés)

 

Kapcsolódó előadásunk szeptember 3-án:

Online adatszolgáltatás - tapasztalatok, hibák és javításuk

Oldalszám:

Kiadás éve:

Méret:

Kötés:

ISBN:

274 oldal

2020

B5

Ragasztókötött

9786155085611