A 25 év alatti fiatalok és az első házasok kedvezménye
A Saldo webshopját és budapesti könyvesboltját is sok fiatal hallgató látogatja. Legutóbb a 25 év alatti fiatalok kedvezményével kapcsolatosan írtunk cikket, amit nagyon sokan elolvastatok. Most, hogy közeledik a személyi jövedelemadó bevallás ideje újra szeretnénk segíteni, azzal, hogy röviden megnézzük hogy, miként lehet igénybe venni az első házasok kedvezményét, ha a 25 év alatti fiatalok kedvezményére is jogosultak vagytok.
Speciális szabály vonatkozik az első házasok kedvezményének és a 25 év alatti fiatalok kedvezményének együttes érvényesítésére, melynek célja, hogy a fiatal házasok mindkét kedvezményt lehetőség szerint teljes mértékben igénybe vehessék.
E rendelkezés értelmében abban az esetben, ha az első házasok kedvezményére jogosult házaspár mindkét tagja 25 év alatti fiatal, az első házasok kedvezménye érvényesítésének első jogosultsági hónapja az a hónap, amelyet megelőző hónapban a házastársak valamelyike a 25. életévét betölti. Másként megfogalmazva, a 25 év alatti fiatalok kedvezményének igénybevétele esetén kerülhet sor az első házasok kedvezményének érvényesítésére.
Mikortól érvényesítheti az első házasok kedvezményét az a fiatal pár, akik 2023 márciusában kötöttek házasságot, és a férj 2023 júniusában, a feleség 2023 novemberében tölti be a 25. életévét?
- A házasságkötéskor a házaspár mindkét tagja 25 év alatti fiatal, így az első házasok kedvezményét attól a hónaptól érvényesíthetik, melyet megelőző hónapban valamelyikül 25. éves lesz. Eszerint 2023. júliustól vehetik igénybe az első házasok kedvezményét, mert a férj 2023. júniusban tölti be 25. életévét. A férj a 25 év alatti fiatalok kedvezményét 2023. júniusig, a feleség pedig 2023. novemberig érvényesítheti, ha van kedvezményalapot képező jövedelme. Az első házasok kedvezményét 2023. júliustól 2025. júniusig érvényesíthetik, ha a jogosultságuk ezen időtartamban végig fennáll.
Tekintettel arra, hogy a 25 év alatti fiatalok kedvezménye 2022. január 1-jétől érvényesíthető, átmeneti rendelkezést is tartalmaz a jogszabály azon esetekre, amikor a házastársak 25 év alattiak, azonban a házasságkötésükre 2021-ben került sor, és 2022. január 1-jét megelőzően már megkezdték az első házasok kedvezményének érvényesítését.
E rendelkezés alapján a 2022. január 1-jét megelőzően megkötött házasságok esetében a fent említett speciális szabályt az első házasok kedvezménye érvényesítésének időszakából még hátralévő jogosultsági hónapok tekintetében lehet alkalmazni.
Ez azt jelenti, hogy ha a 25 év alatti fiatalok 2022. január 1. előtt kötöttek házasságot már érvényesítették az első házasok kedvezményét, akkor ennek igénybevételét fel kellett függeszteniük 2022. január 1-jétől és csak az azt követő hónaptól kezdhették meg újra az első házasok kedvezményének érvényesítését a 24 hónapos jogosultsági időből fennmaradt időtartamra, amelyben az egyik házastárs betölti a 25. életévét.
Példa
- A 22 és 23 éves fiatalok 2021. szeptember 15-én kötöttek házasságot, az első házasok kedvezményét 2021. október-december hónapokra (összesen 3 hónapra) érvényesítették. A férj 2023. január 5-én töltötte be 25. életévét. Az említett átmeneti szabály következtében 2022. január 1-jétől nem vehették igénybe az első házasok kedvezményét, azt csak a férj 25. életévének betöltését követő hónaptól, azaz 2023. februártól vehetik igénybe még 21 hónapon át, mivel 2021-ben már 3 hónapig érvényesítették az első házasok kedvezményét, melynek maximális időtartama 24 hónap.
A fenti idézet a Kedvezmények a személyi jövedelemadózásban című e-könyvünkből származik, mely kiadványban még számos adókedvezmény igénybevételére jogosító jogszabályhivatkozás és példa szerepel. Ne szalaszd el!