Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Adózás 2022

Ár:
10.900 Ft
Elérhetőség: Utolsó 3 db készleten (szállítás 1-3 munkanap)
Várható szállítási díj: 1.100 Ft
SZJA, ÁFA, TAO, KIVA, TBJ, KATA, ADÓELJÁRÁS, EGYÉB ADÓK
Menny.:db
Kívánságlistára teszem

Tartalom és kiadási információk

Az előző évi adókönyv szerkesztésekor még nem tudhattuk, hogy a 2020-as év után a 2021-es év is minden szempontból emlékezetes lesz. A különleges körülmények, zárlatok, és a rendkívüli jogrend mindannyiunk alkalmazkodóképességét próbára tette. Nagyon vártuk, hogy a hátunk mögött tudhassuk végre az elátkozott ’20-as és '21-es esztendőt, de a sok évközi, átmeneti rendelkezés egy része végül velünk maradt, sőt idén januártól új szabályok is életbe léptek. Korábban kárhoztattuk az évi kétszeri adócsomagokat, tavaly – a különleges körülmények között – inkább már havi kétszeri kiigazítás volt a gyakorlat.

Az ember feje nem káptalan – tartja a mondás. Ez alól a könyvelők feje minden bizonnyal kivétel. De még egy ilyen precíz és magasan fejlett munkaeszköznek is szüksége lehet egy olyan támaszra, mint ez az ADÓZÁS 2022 című könyv.

Ebben a kötetben egy-egy adóterület legkiválóbb hazai ismerői nyújtanak rövid, összefoglaló szakmai segítséget a napi munkánkhoz. Elsődleges célunk, hogy kiadványunkkal gyorsítsuk és hatékonyabbá tegyük az Ön munkáját is!

ISBN szám 978 615 508 595 6
Kiadás éve 2022
Méret B/5
Oldalszám 170
Kötés típusa ragasztókötött

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!

Tartalom

1. Adóeljárási szabályváltozások

A 2021. évi LXIX. törvény – nyári adócsomag

■ Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) módosítása

■ Székhelyszolgáltatás

■ Tevékenység szünetelése

■ Havi adó- és járulékbevallás

■ Adatszolgáltatás

■ Adatmentés

■ EKÁER

■ Szokásos piaci ár megállapítása

■ Áfavisszatérítés

■ Késedelmi pótlék, önellenőrzési pótlék

■ Gépjárműadó

■ Adóregisztrációs eljárás

■ Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) módosítása

■ Adatmentés

■ Iratbetekintés

■ Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) módosítása

■ Végrehajtás felfüggesztése

■ Végrehajtási adatok beszerzése

■ Eljárási bírság

■ Tartozás külföldön történő végrehajtása

■ Meghatározott cselekmények végrehajtása

■ Közigazgatási végrehajtás

Veszélyhelyzet alatti átmeneti kormányrendeleti szabályok

Egyéb évközi változások

2021 decemberében elfogadott adótörvények

2. Áfaváltozások

■ Online számla adatszolgáltatás-változások

■ XML = számla

■ A fordított áfa hatálya alá tartozó ügyletkör szűkítése a munkaerő-kölcsönzés szektorban

■ Nyugtaegyszerűsítés

■ Önszámlázás és adatszolgáltatás

■ Lakóingatlan értékesítésének áfamértéke 2021-től újra 5%

■ Pénzügyi képviselet Brexit után

■ Munkahelyi, üzemi étkeztetés adómértéke

■ E-kereskedelem adózásával kapcsolatos változások

■ Fordított adózás alkalmazása 2022. július 1-jétől

■ Coviddal kapcsolatos intézkedések

■ Áfabevallási tervezet

3. Személyi jövedelemadó törvényt érintő változások

■ Gyermeket nevelők adóvisszatérítése

■ A jogosultak köre

■ Az adóvisszatérítés összege

■ Adóvisszatérítésre jogosító jövedelmek

■ A visszatérítés kiutalásának módozatai

■ Az adóvisszatérítés hatása más adókedvezményekre

■ 25 év alatti fiatalok adókedvezménye

■ A kedvezményre jogosultak köre

■ Jogosultsági hónap

■ Kedvezményre jogosító jövedelmek

■ A kedvezmény mértéke

■ A kedvezményre vonatkozó nyilatkozat

■ Kriptoeszköz értékesítése

■ A kriptoeszköz fogalma

■ Kriptoeszközzel végrehajtott ügylet

■ Adókiegyenlítés

■ Bevallás

■ Átalányadózás

■ Bevételi értékhatár emelkedése

■ Egyszerűsödő költségkulcsok

■ Adómentes jövedelem

■ Adóelőleg-fizetési kötelezettség

■ Adóalapot csökkentő kedvezmények

■ A Széchenyi Pihenő Kártyát érintő változások

■ Adózásra vonatkozó változások

■ Felhasználásra vonatkozó szabályok

■ Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Program

■ A KRMP keretében megszerezhető jövedelmek adózása

■ A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete által juttatott jövedelmek adózása

■ Adómentességet érintő változások

■ Kerékpár használatával kapcsolatos adómentesség

■ A háztartási méretű kiserőművek villamosenergia[1]-értékesítésének mentessége

■ Egyes alapítványi juttatások adómentessége

■ Munkavállalást ösztönző támogatások

■ További változások

■ A négy vagy több gyermeket nevelő anyák mentességi szabálya

■ Adóelőleg-nyilatkozat a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknál

■ A befektetési szolgáltató adatszolgáltatása ellenőrzött tőkepiaci ügyletnél

■ Adó feletti rendelkezés elhunyt magánszemély adókötelezettségének megállapításakor

■ Az elhunyt egyéni vállalkozó tevékenységének folytatása özvegy, örökös által

■ Adóalap-korrekció a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkenésével összefüggésben

■ Mezőgazdasági őstermelőket érintő változások

■ A távmunkához kapcsolódó költségtérítés

4. A társasági adó változásai

■ A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal (KEKVA) összefüggő szabályok

■ Fogalmak

■ A társaságiadó-kötelezettség

■ A KEKVA részére adott juttatások alapítókat, csatlakozókat, támogatókat érintő új szabályai

■ Kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete

■ Főbb szabályok

■ Társasági adózás

■ Egyéb mentességek

■ A csoportos társaságiadó-alanyokat érintő módosítások

■ Csoporttagságra jogosultak körének szűkülése

■ A kkv hitelkamat-kedvezményhez kapcsolódó szankció megváltozott szabálya 2021. július 10-től

■ Rendelkezés az adóról

■ Elismert költségek körének bővülése a munkáltató által biztosított kerékpár jogcímen

■ Fejlesztési adókedvezmény

■ Adóelkerülésre vonatkozó különös rendelkezés

■ Egyéb aktuális kérdések

■ Nettó módon történő elszámolás bővülése a számviteli törvényben, kapcsolat a társaságiadó-törvénnyel

■ Bejelentett részesedés

■ Nemzetközi adózást érintő változások, globális minimumadó

5. Társadalombiztosítási szabályok változásai

■ Az átalányadózásról

■ Minimum adó és járulékalap

■ Családi járulékkedvezmény

■ A szakirányú oktatás és duális képzés adókedvezménye

■ A minimálbér emelkedésének hatása a közteherfizetésre, egyes társadalombiztosítási és szociális ellátások összegére

■ A társadalombiztosítási járulékot érintő változások

■ A Tbj. minimálbér fogalom-meghatározása

■ A Szocho törvényt érintő rendelkezések (Egyéni és társas vállalkozók, Egyházi személyek, Az adóval szemben érvényesíthető kedvezmények, A Szocho törvény szerinti minimálbér fogalom-meghatározása, Egyes pénzbeli ellátások összegei)

■ A minimálbér, garantált bérminimum emelkedésének hatása a közteherfizetésre biztosított főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozó esetén

■ Minimum adó és járulékalap

■ Középfokú végzettséget, középfokú szakképzettséget nem igénylő főtevékenység

■ Középfokú végzettséget, középfokú szakképzettséget igénylő főtevékenység

■ És hogy áll a kata?

■ Nyugdíj – amikor a rendelet felülírja a törvényt

■ Nyugdíjemelés

■ Tizenharmadik havi nyugdíj

6. Helyi adókról szóló törvényt érintő változások

■ 2021. évközi módosítások

■ A 2021-es idegenforgalmi adómérték maximálása

■ A közszolgálati kötelezettség fogalmának további bővülése

■ 2022. év eleji változások

■ Új személyi adómentes állami cég

■ 2021-es és 2022-es adómérték törvényi szintű beiktatása

■ Az adóelőleg-fizetés rendje

■ Az adócsökkentés forrása

■ Adóemelési és adóbevezetési tilalom

■ 2022. évközi változások

7. Gépjárműadóról szóló törvényt érintő változások

■ 2022. év eleji változás: új mentesség a cégautóadó alól

■ 2022. évközi változások

■ Ideiglenes rendszámtáblájú járművek (gépjárműadó)

■ Új fogalmi meghatározások

8. Illetékekről szóló törvényt érintő változások

■ 2021. évközi változások

■ Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány

■ Új és megszűnő illetékmentes eljárások

■ CSOK-os lakásvásárlás illetékmentessége

■ Jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítése

■ Belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság

■ Kényszertörlési eljárás illetéke

■ KMRP szervezethez kapcsolódó ajándékozási illetékmentesség

■ 2022. év eleji változások

■ Teljes személyi illetékmentesség

■ Illetékfeljegyzési jog

■ 2022. évközi változások

■ Büntetőeljárás bírósági eljárási illetéke

■ A polgári és az állammal szembeni kártalanítási igény illetéke

■ Eljárási illetékmentesség

■ Mérsékelt illeték

■ Tárgyi illetékfeljegyzési jog

■ Illetéktörlés és -visszatérítés

■ Közteherviseléstől mentes eljárások és szolgáltatások

■ Szerkezetátalakítás

9. Kisadózó vállalkozások tételes adóját érintő változások

■ 2021. évközi COVID-19 kedvezmények

■ Adófizetési kötelezettség alóli mentesítés

■ 2022. év eleji változások

■ Szakképzési hozzájárulás kivezetése

■ Megemelt ellátási alap

10. Kisvállalati adót érintő változások

■ 2021. évközi COVID-19 kedvezmények

■ 2022. év eleji változások

 ■ Szakképzési hozzájárulás kivezetése

 ■ Adómérték-csökkentés